3. fejezet

Amy szemszöge:

Csak álltam az épület előtt. Furcsa érzés kerített hatalmába. Úgy éreztem, amikor belépek azon az ajtón, az életem teljesen meg fog változni. Ettől a változástól tartottam egy kicsit. Most először életemben féltem az új dolgoktól. Éreztem, hogy a lábam a földbe gyökerezik, és nem bírok mozdulni. Egy hang zökkentett ki.

-          Kisasszony! Menjen csak be nyugodtan! Már várnak Önre! – szólt hozzám a sofőr.

-          Köszönöm! Már megyek is! – mosolyogtam, majd megindultam a bejárat felé.

Beléptem az ajtón, majd a recepcióhoz sétáltam.

-          Jó napot kívánok! Miben segíthetek? – kérdezte a recepciós.

-          Jó napot kívánok! Amy Smith vagyok, az új menedzser. – válaszoltam.

-          Ááá igen! Már vártuk Önt! Jöjjön velem! Elkísérem Lee Soo Man úr irodájához.

-          Köszönöm! – mosolyogtam.

Az irodához közeledve egyre hevesebben kezdett el verni a szívem. Bekopogtunk, miután hallottunk az ajtó túloldaláról, hogy „Szabad”, a recepciós benyitott.

-          Főnök úr! Megérkezett az új menedzser!

-          Köszönöm! – jött felénk.

-          Jó napot kívánok! Amy Smith vagyok! – hajoltam meg illedelmesen.

-          Üdvözöllek Amy! Örülök, hogy itt vagy nálunk! Gyere, foglalj helyet.

Beléptem az irodába, ami hatalmas volt. A falon az előadók képei, díjaik mindenhol. Még a lélegzetem is elállt. Leültem az asztalhoz.

-          Kérsz valamit inni? – ült le velem szembe.

-          Köszönöm nem kérek! – válaszoltam.

-          Tudsz valamit a csapatról?

-          Nem sajnos még semmit sem tudok róluk.

-          A csapat neve Super Junior. 2005-ben debütáltak, és nagy örömmel mondhatom, hogy a mai napig rengetegen szeretik őket. A csapattagokkal a későbbiekben fogsz találkozni, de előtte körbevezetlek az épületben.

-          Rendben! Köszönöm!

-          Indulhatunk?

-          Igen!

Röpke másfél óra alatt körbejártuk az épületet. Láthattam a próbatermeket, az irodákat. Találkoztam a többi csapattal, és meg kell, hogy mondjam, mindenki nagyon kedves volt. Felajánlották, hogy ha valami gondom van, vagy kérdésem, nyugodtan forduljak hozzájuk.

-          Amy! Megérkeztünk az utolsóelőtti állomáshoz az utunk során! – nyitott ki a főnököm egy ajtót. – Ez itt az új irodád!

A szám is tátva maradt az ámulattól. Úgy álltam ott, mint egy kisgyerek, aki most lát először ilyet. Hatalmas volt az irodám. Az ajtóval szemben található 2 hatalmas ablak, amin, ha kinézel eléd tárul Szöul csodálatos panorámája. Az ablak előtt az íróasztalom. Jobbra található egy kisebb fajta szekrénysor a dolgaimnak, balra pedig egy kanapé egy kis dohányzóasztallal. Minden csodálatos volt az új irodámban. A falakról nem is beszélve, amik csodálatos zafírkék színekben pompáztak.

-          Tetszik az irodád? – kérdezte a főnököm.

-          Igen! Csodálatos! És ez a szín! – mutattam az egyik falra.

-          Ááá igen! Zafírkék! Ez a csapat színe! Gondoltuk ezért legyen ilyen színű.

-          A kedvenc színem! Nagyon szépen köszönöm! – hajoltam meg.

-          Nagyon szívesen! – válaszolta. – Nos akkor indulhatunk?

-          Hova? – kérdeztem meglepetten.

-          Megismerni az új csapatodat! A társalgóban várnak ránk!

-          Már nagyon kíváncsi vagyok rájuk! Indulhatunk.

Ahogy a társalgó felé haladtunk, egyre jobban és jobban kezdett zakatolni a szívem. Már nagyon kíváncsi voltam rájuk. Remélem minden rendben lesz köztünk, és jól kijövünk majd egymással. Megérkeztünk a társalgóhoz, a főnököm ment előre, én pedig követtem.

-          Fiúk! Ő itt az új menedzseretek, Amy!

Amikor beléptem még a lélegzetem is elakadt. 10 fiúval találtam szembe magam. Gondoltam, hogy fiúk lesznek, de ennyien?!